Select date Select date

Andrassy hotel | 2009 Január

2009 Január

Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei - kiállítás (2008.09.30. - 2009.02.01.)
Szépművészeti Múzeum

A bécsi Secession egyesület 1897-ben alakult, azzal a céllal, hogy a kor hivatalos művészetpolitikájával szembeforduló művészek számára kiállítási lehetőséget teremtsen. A Secession 1897-ben adta ki Ver Sacrum (Szent Tavasz) című folyóiratát, majd a következő évben megnyitotta kapuit Joseph Maria Olbrich híres, aranycsipkés kupolájú pavilonja, amely az egyesület kiállítási épületéül is szolgált. Ez az időszak kétségtelenül a modernek áttörése: a „Szent Tavasz” („Heilige Frühling”) idején a Secession két csoportjának képviselői – a realisták, illetve a Gustav Klimt köré csoportosuló szimbolisták (Hoffmann, Moll, Kolo, Moser, és Otto Wagner) – még vállvetve, közösen léptek fel a kor uralkodó művészeti normái és ideái ellen.

A rajzok és sokszorosított grafikák hangsúlyos szerepet kaptak ebben a korai, az alapítást követő időszakban. A kiállításon szereplő rajzokon és grafikákon nagyszerűen és egyértelműen meg- mutatkozik, hogy olyan irányzatról van szó, amely dekoratív, sík hatást keltő, foltszerű felületekkel dolgozik, emellett a Szépművészeti Múzeum jelentős festményekkel  is kiegészíti a grafikai anyagot, lehetőséget teremtve arra, hogy a budapesti közönség új kontextusban ismerhesse meg a Magyarországon is kedvelt osztrák művészek munkáit.

További információkért látogassa meg a Szépművészeti Múzeum honlapját.

RENESZÁNSZ ÉV (2008 2008.01.22. - 2009.01.22.)
A Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulóján megtartott kulturális, gasztronómiai, tudományos és sok más témát felölelő rendezvénysorozat 2008. január 22-én, a kultúra napján indul, és egy évvel később épp ugyanezen a napon ér véget. A Reneszánsz Év 2008 célja, hogy közel hozza a ma emberéhez a reneszánsz korának sokszor feledésbe merülő értékeit. Az akkori művészeti, kulturális, társadalmi, gazdasági megújulás bemutatása mellett nem titkolt szándék, hogy mindezt a mai korral kívánják párhuzamba állítani a szervezők. Hiszen világunk ugyanolyan fontos változásokon megy át, mint Mátyás idejében, szükség van hát azokra az erényekre is, amelyek a reneszánszból sikersztorit csináltak.
Bővebb információt a Reneszánsz Évről és a programokról itt találhat.

A Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulóján megtartott kulturális, gasztronómiai, tudományos és sok más témát felölelő rendezvénysorozat 2008. január 22-én, a kultúra napján indul, és egy évvel később épp ugyanezen a napon ér véget. A Reneszánsz Év 2008 célja, hogy közel hozza a ma emberéhez a reneszánsz korának sokszor feledésbe merülő értékeit. Az akkori művészeti, kulturális, társadalmi, gazdasági megújulás bemutatása mellett nem titkolt szándék, hogy mindezt a mai korral kívánják párhuzamba állítani a szervezők. Hiszen világunk ugyanolyan fontos változásokon megy át, mint Mátyás idejében, szükség van hát azokra az erényekre is, amelyek a reneszánszból sikersztorit csináltak. Bővebb információt a Reneszánsz Évről és a programokról találhat.

Thomas Ruff retrospektív kiállítása  2008. december 12 - 2009. február 15.)

Thomas Ruff egyéni kiállításával a Műcsarnok a nemzetközi kortárs művészet egy újabb nagyformátumú alakjával kívánja megismertetni a hazai közönséget. A 1970-es években induló művészgeneráció kiemelkedő alakja Thomas Ruff, olyan művészekkel indult együtt, mint Andreas Gursky, Thomas Struth, Candida Höffer, Axel Hütte az úgynevezett „Düsszeldorfi Iskola” művészeként. Annak a nemzedéknek a tagja, aki először tanulta a fotózást művészeti akadémián. Portré fotói által válik ismertté de később számos témát jár körül végig szem előtt tartva a fotó médiumának kérdését.Thomas Ruff alkotói tevékenysége enciklopédikus igényű összefoglalása napjaink fotóművészetének. Témái a portréfotótól a csillagászati képekig terjednek – a mikrótól- a makrokozmoszig. Szemlélete egyben tudományos és politikai karakterű, de érzékenyen reagál napjaink képi kultúrájának felfogásbeli változásaira. Technikailag átfogja a fotózás fejlődésének legfőbb állomásait egészen napjaink digitális mechanizmusaiig. Grandiózus méretű nagyításai igen szemléletes képet adnak a fotográfia módszeréről, – vagy ahogy a művész maga mondja – nyelvtanáról. Kiállításunkon a művészt eddigi munkásságának legfontosabb sorozataival kivánjuk bemutatni.

Opera
Tegye varázslatossá estéjét és tekintsen meg Európa egyik legszebb operaházában egy kiváló operát vagy egy egyedülálló balettelőadást.  Az Operaház műsorrendje...

Művészetek Palotája
A Közép-Európában is egyedülálló létesítmény megteremtőit az a gondolat vezette, hogy a magyar fővárosban álljon Európa új kulturális fellegvára. A cél ambiciózus, ám eléréséhez a Művészetek Palotájában minden meg is található: grandiózus terek, a legkorszerűbb színházi, akusztikai és múzeumi technológia, és mindenekelőtt az az egyedülálló összetettség, amely a legkülönfélébb művészeti ágakat együtt, egy helyen vonultatja fel. A Művészetek Palotájának programját az alábbi linken érheti el...

Budapesti programjának megszervezésében, jegyek foglalásában concierge munkakörben dolgozó munkatársaink örömmel állnak az Ön rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken.  

Tel.: +36-1-4622-118
Fax: +36-1-3229-445
Email:
reservation@andrassyhotel.com
Andrassy Hotel, Budapest

Classic Room

Classic Room

Deluxe King room

Junior Suite

Ambassador Suite -Living Room

Ambassador Suite